Én azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz egy kölyök kutyussal az életünk, de mondhatom azt, hogy Pato nem is volt olyan rossz kiskutya. (Most sokkal elevenebb.) Cipők és a bútorok egyben maradtak, az ajtót egy kicsit megkaparta, de ez még belefér :-). Szépen teltek a napjaink, amikor eljött az első szökés ideje. Ezt nem is nevezném direkt szökésnek, hanem csak kíváncsiságnak. Sírva hívtam Mamit, hogy nincs meg a kutyus. Elkezdtem keresgélni a környéken, nagyon nehéz kutya fejjel gondolkozni, hogy melyik irányba mehetett. Végül két fiatal srác megtalálta és köröztek a környéken. És újra egymásra találtunk! Mikor hazaértünk első dolgom volt megnézni, hogyan jött ki. Annyira kicsi volt, hogy átfért a kerítésen :-). Hétvégén az volt az első dolgunk, hogy vettünk műanyaghálókat és körbebástyáztuk a kertet.
Megkapta az összes oltását és végre elkezdhettünk sétálni. Már az elején poráz nélkül mentünk, hogy tudja milyen és igyekesztem megtanítani neki, hogy vissza jöjjön (több-kevesebb sikerrel). Végül egy nap úgy döntöttem, hogy elviszem iskolába. Olyan kutyus volt/van az álmom akivel szinte mindenhova lehet menni. A keresésben fontos szempont volt, hogy közel legyen a kutya suli. Szerencsére Pomázon megtaláltam a Z-kutyasulit (http://z-kutyasuli.hu/mainpage.php), ahol megkezdük az órákat. A nyáron ovisok voltunk ekkor megtanultuk a parancsra ülni, feküdni és a többi fontos dolgot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése