2011. november 19., szombat

Újra suli

Végre a hosszú pihenő után újra mentünk suliba. Sajnos egy kicsit késve értem haza és Kriszti már itt volt és várt. Pato nagyon izgatott volt mikor meglátta, mert tudja, ha Kriszti megérkezik az csak jó lehet :-). Hát most egy kicsit izgatott volt, mert megjött Kriszti és Dió, de még nem indulnak el és ő sem jöhet ki. Pedig próbálta Maminak elugatni, hogy ő már menne. Végre megérkeztem, és elindulhattunk. Annyira izgatott volt, hogy még a kocsiban sem tudott nyugodtan ülni. Sajnos a sulin lévő viselkedését is nagyban meghatározta, mert nem mindig volt hajlandó figyelni, volt is bünti, de összességében nem volt rossz. Kriszti szerint tavasszal már mehetünk versenyre.
Mami vicces volt, egyik nap felhívott, hogy Pato nem akar kimenni. Reggel mikor Ré elment bejött és akkor Mami még úgy gondolta, hogy a teraszon rendet tesz és közben Pato kint rohangászik mellette. Ebből az lett, hogy Mami sepregetett Pato meg bent elaludt a fotelben. Ekkor hívott Mami, hogy nem akar kimenni. Mondtam neki, hogy tegye ki a nyakörvénél fogva, Maminak ez az ötlet nem tetszett, mert szépen megkérte Patot,hogy keljen fel és menjen ki erre Pato szuszogott egyet és jobban összekuporodott. Végül Pato mikor  kialudta magát és a Ré hazaért akkor kiment, du. 3 körül. Persze Mami közben bekapcsolta a TV-t, ha felébred ne unatkozzon. Kérdés: Mami most ki akarta tenni a kutyát? Ezt mindenki döntse el, szerintem nem :-).
Most ketten vagyunk itthon, mert Mamiék elmentek színházba. Voltunk sétálni, de ebben a sötétben tököst nem nagyon látom. Nem is arra mentünk, most hanem inkább a házak között ahol  volt világítás. Egyre jobban gondolkozom azon, hogy veszek neki egy világítós nyakörvet, hogy a sötétben is lássam. Ezért jó egy fehér bundájú kutyus, mert azt lehet látni. Annyira örült, hogy majdnem eltörte a farkincáját annyira csóválta. Kicsit gépeztünk is együtt, még jó, hogy Dani ezt nem látta :-).



Cukiság

2011. november 7., hétfő

Taadaamm!!!

Már nagyon vártam ezt a napot is és végre eljött! Szerdán vittük Mamival Patot varratt szedésre cukibogyó feküdt és türt, de közben benyomott egy egész virslit. Volt egy kicsi hiszti, de ez belefér :-). Ha már ottvoltunk megkapta a veszettség elleni oltását is. Csütörtökön távolítottuk el véglegesen a tölcsért, annyira hálás volt, hogy Mamival 20 percig vakargatta magát. Hétvégén úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy hatalmas sétára, hátha kifárad (ez nem jött be, mert majdnem 2 órát sétáltunk, de nem sikerült elfáradnia). 
Szombat este az volt a terv, hogy csak hárnam megyünk, de a reggelre Dani úgy döntött, hogy vigyük Sámánt is. Sámánról tudni kell, hogy nem nagyon barátságos. Haza vittük Sámánt és megreggeliztünk, addig nem is volt gond míg a teraszajton keresztül nem találkoztak. Volt erőfitoktatás és meglepődés. Végül úgy döntöttünk, hogy Sámán a csomagtartóban utazik Pato meg elől. Kriszti adta az ötletet, hogy hova menjünk, Nagy-Kevélyre. Daninak ismerős volt a terep, mert sokat volt már a környéken. Pato két hét alatt elfelejtett pórázon sétálni, így az első pár métert nehezen tettük meg, de amint beértünk az erdőbe elngedtem szaladgálni. Valószínű az ismeretlen terület miatt, de látotávolságon és halló távolságon belül maradt. Azért egyszer elrongyolt Daniék után, mert egy kicsit lemaradtunk, de második hívásra már csapokodó fülekkel és kajla mozgásával tepert vissza. Mondtam neki, hogy legközelebb ilyet nem szeretnék látni és utána Dani már hiába hívta inkább mellettem maradt. Ezért a világ legnagyobb dícséretét kapta :-)! A másik nagy dícséret a séta alatt az volt, mikor meglátott egy másik kutyát prórázon és szép lassan elindult felé. Szóltam neki, hogy jöjjön vissza, megállt és vissza fordult. Látszott a fején, hogy gondolkozik, mit tegyen (én milyen helyes viselkedést várok el tőle). Olyan volt, mintha megrándította volna a vállát és azt mondta, hogy okés vissza futok hozzád. Eddig ilyen csak a kutyasulin volt éles helyzetben még soha. A kutyusok meg mi is nagyon jól éreztük magunkat.
Úgy döntöttem, hogy figyelgetem kutyim "átalakuláslát". Amit észrevettem, hogy mostanában bárki elmegy a kerités mellett nagyon mérgesen ugat, eddig ez nem volt. Nem tudom, hogy ezzel most mit szeretne jelezni, de csak rá jövök :-). Egyenlőre még  nem nagyon barátkozik más kutyákkal, de ezt tökre megértem. Ha én is fiú kutyi lennék és a zacsimat eltávolították volna, úgyan ezt tenném. A másik új szokás az éjszakai ugatás. Idővel erre is találok majd magyarázatot, remélem.
Aminek nagyon örülök, hogy pénteken megyünk újra agilityzni! JUPIIII!!! :-)


Kicsit béndzsa vagyok tölcsér nélkül


Puputeve