Patot reggel általában Ré szokta beengedni, hogy mindenkinek köszönjön. Rendszerint Mami az első, mert Ő ilyenkor még ágyban van.
Íme Pato ébresztője:
Ezután Pato kimegy az előkertbe és őrzi a portáját. Addig elkészül a reggeli, természetesen Patonak is jut belőle minden reggel. Kávét már nem kap hozzá, mert attól nagyon pörgött és a nedű nélkül is tud alkotni :-).
Ezután az egész napját kint tölti, mikor épp mivel. Rongálás, ugatás és játék.
Végül eljön az este amikor megkapja a vacsiját. Mikor végzett, akkor még kb. fél órát kint van, hogy az utolsó kört megtegye a kertben és utána (csak ha nagyon hideg van!) bejön a lakásba.
Alvás előtt még egy kis játék:
Ennyi volt egy rövid nap története, remélem nektek is tetszett és ezek után senki ne higgye el Maminak, ha azt mondja, hogy elege van Patoból :-).
2012. február 26., vasárnap
2012. február 25., szombat
Süti
Úgy terveztük el a mostani hétvégénket, hogy szombaton hazamegyünk vasárnap meg pihenünk egész nap. Ez nem így alakult! :(
Szombat
Nem voltam túl jól ezért itthon maradtunk. Dani elment reggel kenyérét és reggeliztünk, utána elaludtam és ebédeltünk, de nagyon szépen sütött a nap, így délután megkértem, hogy hozzon nekem gyógyító krémest. Pár perc múlva hív Dani, hogy vegyem a cipőmet, mert baj van. Az utca végén lakik 3 beagle, az egyik kiszökött és majdnem a HÉV ütötte el. Kérte, hogy vigyem Sámán porázát a könnyebb megfogás végett. Elindultam, de a telcsimet nem találtam és a vissza fordultam. Hívtam Danit, hogy hol vannak, mert nem találtam őket. Kicsit idegesen mondta, hogy fél Csillaghegy rajta nevetett, ahogy a kutya rohan előle Ő pedig utána. Menjek nyugodtan haza, mert neveletlen kutyával nem foglalkozik. Nem adtam fel és az utcában megláttam Cukipofit. Gyors volt a kicsike és nagyon neveletlen, mert hiába mondtam neki, hogy jöjjön ide, de karnyújtásnyira mindig megállt és elfutott. Szerencsére jött egy néni aki kutyát sétált és az Ő segítségével sikerült megfogni. Kiderült a kicsi beaglet Sütinek hívják. Hívtam gazdiját, hogy megvan a kutya és viszem vissza, ahol lakik. A néni elénk jött, de Süti nem volt nagyon boldog, hogy haza mehet. Remélem ezek után jobban fog rá vigyázni.
Én nagyon örülök, hogy újra otthon van a kis drága és annak még jobban, hogy Pato nem szökös, pedig az egyméteres kerítést simán átugorhatja. Ez a saját következtetésem, hogy azok a bigik szöknek el, akik nem érzik jól magukat. Ebből is adódik, hogy Pato imád nálunk lenni.

2012. február 19., vasárnap
Vagyunk!
Mostanában nem történt velünk semmi izgalmas. Pato szeme megint beteg lett a változatosság kedvéért. Bár én ezt nem is csodálom, hiszen a nagy hóban búvárkodott. Sajna az időjárás miatt nem tudunk suliba. Bár ma voltunk és Pato, aki mellényes és zoknis, most egyszínű fekete kutya lett. Nagyon csúszkáltunk, így nincs sok értelem, bárt a kutyákok élvezték.
Kint voltunk sétálni az első hóesésben, nagyon élvezte. Most már szerintem kezdi érteni, hogy ilyen is van. Kicsit ette, kicsit ugatta, kicsit fújta.
Beszéljenek a képek:
Most a hideg miatt sokat van bent esténkén (néha napközben is) a lakásban és Maminak sikerütl pár jó képet készítenie:
Hol a kutya? címet kapta
Már rég volt, hogy a suli után egyből elmenjen aludni, de ma nagyon elfáradt:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)